Ben: Habár, kívülről úgy tűnhetett, hogy mi hirtelen, a semmiből bukkantunk elő, és rögtön sikeressé is váltunk, ez valójában azért nem így történt. Az elismerésért elég sokat dolgoztunk, hiszen már hat éve egy zenekarban játsszunk, és a nemzetközi elismerés csak két éve, 2012-ben jött el. Sőt, már 2008 előtt is ismertük egymást, csináltunk együtt zenéket, voltak, akik közülünk egy főiskolára jártak, tehát akár azt is mondhatnánk, hogy valójában legalább egy évtizede dolgozunk ezen a sikeren. Ennek ellenére furcsa volt a 2012-es év, olyan volt, mintha minden felrobbant volna körülöttünk, és egy szempillantás alatt lettünk külföldön is ismertek, pedig nem gondoltuk, hogy az albummal nemzetközileg is befuthatnánk. Ehhez képest mostanra már két éve folyamatosan úton vagyunk, és turnézunk.
• AZ ALBUM LEGSIKERESEBB SZÁMA PEDIG A RADIOACTIVE LETT, AMELY MÁRA ÖNÁLLÓ LÉNNYÉ, ÖNMAGÁBAN IS YOUTUBE-SZTÁRRÁ VÁLT 200 MILLIÓS NÉZETTSÉGÉVEL.
Wayne: Igen, ez egy őrület! Mármint nemcsak ennek a klipnek, hanem eddig az összes videónknak hatalmas a nézettsége. Ez engem először sokkolt, nem tudtam mit kezdeni ezekkel az óriási számokkal, és eleinte az volt a gyanúm, hogy az anyukám, aki egyébként nagy Imagine Dragons-rajongó, ott ül egész nap a gép előtt, és folyamatosan kattintgat a videóra. Azt gondoltam, biztosan neki köszönhető a nagy nézettség.
• MIÉRT PLÜSSÁLLATOK HARCOLNAK A VIDEOKLIPBEN?
Wayne: Kicsit furcsák vagyunk: még mindig imádjuk a plüssöket és a bábokat.
• NYERTETEK GRAMMY-DÍJAT ÉS BILLBOARD MUSIC AWARDOT IS. SZAKMAILAG SZÁMOTOKRA MELYIK A FONTOSABB ELISMERÉS?
Ben: Úgy gondolom, hogy nem fontos különbséget tenni a kettő között, és nem is hinném, hogy ha valaki nem kapja meg valamelyik díjat a szakmában, akkor ez leminősítené őt. Szerintem annak alapján kell ítélkezned a zenédről, hogy a koncerten a közönségből milyen reakciókat váltasz ki. De ha mondani kellene mégis egyet, akkor talán a Grammy az előkelőbb, a Billboard a szakmaibb díj. Mindkettő esetében más-más emberek, eltérő szempontok alapján értékelik a zenét.
• KÉT KÜLÖNBÖZŐ DALOTOK IS VEZETTE MÁR A BILLBOARD TOPLISTÁJÁT. MÍG A RADIOACTIVE A ROCKDALOK KATEGÓRIÁJÁBAN, ADDIG A DEMONS A POPZENE KATEGÓRIÁJÁBAN ÁLLT A CSÚCSON. TITEKET PEDIG EGYSZERRE ÍR LE A MÉDIA INDIE ZENEKARNAK ÉS EGY ALTERNÍTV ROCKOT JÁTSZÓ BANDÁNAK. MINDEZEK ALAPJÁN MÉGIS HOGYAN DEFINIÁLNÁTOK A ZENÉTEKET?
Wayne: Én tulajdonképpen büszke vagyok arra, hogy nem lehet rendesen sehova sem besorolni a zenénket, mert ez azt jelenti, hogy nem csináljuk meg kétszer ugyanazt a dolgot. Egyazon albumon is mindegyik dalunk más, valamelyikben több az instrumentális rész, de a Radioactive például eléggé elektronikusra sikerült. Úgyhogy nem tudnám hova besorolni magunkat én sem, és őszintén szólva ez igazából az embereket sem érdekli. Nem foglalkoznak a műfajjal, csak a jó zene a fontos.
• SZERINTETEK MA MILYEN ZENÉT NEVEZÜNK INDIE-NEK?
Ben: Nem gondolom, hogy erről az oldalról kéne megközelíteni a zenéket, a műfaj szerinti gondolkodásnak ma már nem nagyon van értelme. Manapság egész nyugodtan működik együtt valaki egy countryzenésszel is akár, és bárkire bármilyen zene hatással lehet, ha az jó. Az interneten keresztül a zene globalizálódott, az emberek sokkal több zenét hallgatnak, a műfajok nem szorítkoznak egy adott országra, nincs olyan, hogy egy adott zenei stílus csak ott népszerű, ahova a zenekar valósi. Az interneten nevelkedett ember számára már az olyan besorolásoknak is, hogy valami indie-e, vagy sem, vége van.
Wayne: Ez kicsit olyan, mint ami a filmek esetében zajlik. Sokkal több a műfajok közötti átlépés. Midcult zenéket csinálunk.
• HONNAN JÖTT A NEVETEK? MIÉRT PONT IMAGINE DRAGONS-NAK HÍVNAK TITEKET?
Ben: Az Imagine Dragons egy anagramma. Egyszer összeültünk, és felírtuk egy lapra azokat a szavakat, amiket szeretünk, majd ezt hoztuk ki belőle. De sajnos, hogy pontosan minek az anagrammája, azt nem árulhatjuk el. Többen kérdezték már, a rajongók is találgatják, de ezt inkább megtartjuk magunknak.
• ÉRTEM. ÉS AZT ELÁRULJÁTOK, HOGY MIKORRA VÁRHATÓ A KÖVETKEZŐ NAGYLEMEZETEK?
Ben: Már dolgozunk a következő albumon, rengeteg demóanyagot vettünk fel, de ebből le kell faragnunk egy csomót, hogy kiválasszuk azt a néhány dalt, amely az albumra kerül. Egyelőre azonban még a kísérletező fázisban vagyunk, magunk sem tudjuk, mikor jöhet majd ki a lemezünk.
• MINDJÁRT FELLÉPTEK, ÉS MÉG VILÁGOS VAN. SZERETTEK NAPPALI FÉNYBEN KONCERTET ADNI?
Ben: Vannak, akik azt mondják, hogy jobb éjszaka, mert akkor jobb energiák áramlanak a közönség felől. Mi azonban szeretünk nappal is, este is, kint is, bent is játszani. Most valószínűleg nagyon meleg lesz a színpadon, rengeteget fogunk izzadni, és szinte az ájulás közelében leszünk majd, mert nem tudjuk majd visszafogni magunkat annak ellenére sem, hogy ennyire meleg van.
• KONCERT UTÁN LESZ MÉG IDŐTÖK BUDAPESTEN MARADNI?
Wayne: Nem valószínű, de tegnap este volt egy kevés szabadidőnk. Kipróbáltunk néhány tradicionális magyar ételt, Ben tejfölös parasztlevest evett, én meg gulyást. Ami egyébként egy nagyon ízletes, de elég szívós étel. Aztán azt hiszem, egy romkocsmában is jártunk, oda mentünk, amelyik viszonylag közel, tíz percnyire van a Corinthia Hoteltől.